Sárgarépa krémleves, lilasárgarépából (?) !

Kezdjük az alapoktól. Jön ez a nagyképű magyar nyelv, meglátja az első útjába eső répát, vagy répának kinéző tárgyat - mert ugye előtte még nem volt répa a répa - és rámondja, hogy répa. Aztán látja, hogy sárga, ami amúgy narancssárga, de gondolom akkor még narancs nem volt, ezért a szín is csak sárga, pedig az lenne az igazi nyelvzavar: narancssárgarépa. Így lesz sárgarépa. Aztán kiderül, hogy eredetileg ami hozzánk eljutott sárgarépa, eredetileg lila volt, de akkor már mégsem nevezhetjük el lilarépamelyahollandokmiattsárgalettrépának . Így lesz a lila sárgarépa. Ebből a répából csináltam krémlevest, ami nem egy új keletű dolog. De a fűszerezés keleti, ha-ha-ha. Én nem szeretem a sima krémlevest, a kenyérről meg lejövőben vagyok, ezért ki kellett találnom egy levesbetétet. Van a fehérrépa (ne is kérjétek, hogy belemenjek az etimológiába, mert csak felhúzom magam), ami igazából olyan mint a paszternák, (micsoda névbeli egybevágás) [ezen a ponton eltűnt bennem két Xanax, hogy folytatni tudjam a cikket], annyi eltéréssel, hogy utóbbi krémesebb, lágyabb ízű. Meglepő módon fahéjjal isteni, mondjuk mi nem. A végeredmény: sárgarépa krémleves lila sárgarépából, fahéjas sült paszternákkal.

Ez kivételesen nem a vaku volt, hanem a 207174272 wattos konyhai lámpa.

Borókás habcsók

Így két hónappal később mindenkiben jogosan merül fel a kérdés, hogy mire is lehet felhasználni a sodót/krémet/pudingot. Természetesen arról nem fogok posztot írni, hogyan kenhetjük egy sütemény tetejére, csak az úri verzióról. Például a keserű grépfrútot meg lehet toldani borókabogyóval. Ez - a csillagánizshoz hasonlóan - egy megosztó fűszer, én mint nagy gin kedvelő természetesen íz-alapját, a borókát is szeretem. Ezen felül egy férfiak számára igen kedves színésznő névihletése is volt ez a fűszer, még egy ok hogy szeressük. Kettő alapanyag már meg is van, de hogy ne csak egy cukros krémet nyalogassunk száraz bogyókkal, kell még valami. Ami éppen szezonális. Eper, az van bőven. Érdekes dolog, hogy az eper és az ananász igen közeli aroma rokonok, gyakorlatilag bármilyen receptben felcserélhetők (legalábbis a nagyok szerint). Ezek szerint ha a grépfrút megy az ananászhoz, az eperhez is passzolni fog.  A borókából pedig legyen habcsók. Miért? Mer' én asszontam. Az eredmény pedig egy könnyed, végtelenül egyszerű és egyben igen édes desszert lett, a boróka kellemesen ellensúlyozta az instant-diabétesz címre érdemes ételt. 

Grépfrút (!) sodó (!)

Fogalmam sincs minek nevezzem a következő receptet. Illetve tudom, de annak szándékosan nem szerettem volna. Tulajdonképpen egy grépfrút krémről beszélünk, de az annyira unalmas név lenne. Az angol citromkrém (lemon curd) egyik változatáról van szó, mely gyakorlatilag egy puding rengeteg vajjal selymesítve. Az öt órai tea klasszikus kelléke, de lehet torták tölteléke is és még kismillió dolgot lehet velük csinálni. Például tejszínhabbal elkeverve és lefagyasztva remek nyári desszert lehet belőle. Joghurtba keverve egy kevésbé diétás reggelit kapunk. Krémsajttal pedig ízesített sajttortát is készíthetünk vele. Elkészíteni nem sok idő, amivel a citrusfélék jól mennek, az ebben a krémben is jól muzsikál, viszont figyelmet igényel (meg egy maghőmérő sem árt). Elmondom, bár nem hiszem, hogy van olyan ember a világon a jelenlegi gasztroforradalomnak köszönhetően, aki ne tudná: kezeletlen héjú gyümölcsöt használjunk és a héj alatti fehér részt ne reszeljük bele. Szokásomhoz híven barna cukrot használtam, ettől ugye kevésbé lesz édes, viszont a színe élénkségéből veszíteni fog.

Lehetőség szerint ne hagyjuk kint, azonnal hűtsük le, a sok tojás miatt ugyanis hajlamos a melegben megromlani. Ízesíthetjük 1-2 cl camparival vagy ginnel, ezt még az összefőzés előtt adjuk hozzá. Nem akartam ragadósságának autentikusságából elvenni azáltal, hogy körbetörölgetem az üveget :)

Turbósajt

Nagyjából egy éve jött el az idő, amikor ráuntam a sajtra. Kiégtem, úgy éreztem soha nem lesz már a régi a kapcsolatom vele, ebben az időben sokat kacsingattam másfele - ő is tudta, hogy bármikor otthagynám egy kis cékláért -, de végül a párterápia mellett döntöttem. Keresnem kellett valamit, hogy feldobjuk a kapcsolatunkat, egy szexi ruha vagy egy új parfüm...

Rooibos, Bencések, Narancs és fél kiló fahéj

Múlt hétvégi kalandunk során a Macskakő Sörtársaságnál felmerült egy rég elfeledett recept. A hely különleges italkínálata között szerepel a Bénédictine nevű gyógynövénylikőr. Ez a kifejezetten édes likőr 27 gyógynövény titkos keverékéből áll, melyet meglepő módon szerzetesek alkottak. A franciák sok gasztrotörténelmi átmosást csináltak, mint például a Reblochon sajttal kapcsolatos tradicionális recept, ami nem öregebb 30 évnél. Itt a kitaláló úr előadta, hogy már egy régi Bencés rend is ezt itta. Amit simán elhiszek, a szerzetesek mindig feltuningolták gyógynövényekkel a piájukat, hogy aztán kimagyarázható legyen az alkoholfogyasztás. Szerintem nekünk is elő kellene adni, hogy a gulyáslevest már Árpád vezér is előszeretettel fogyasztotta. Igaz, krumpli, paprika és paradicsom nélkül, vadrépából, de nagyon szerette. Nekem rögtön beugrott egy Dél-afrikai recept, amit a Észak-Koreában tanított egy Prayut Chan-o-cha nevű úr (értsd.: úgy rémlik egy Dél-afrikai receptes könyvből, de fogalmam sincs)
A másik fontos hozzávaló a Rooibos tea. Dél-afrikai vörös tea, melyet sokszor a fekete teához hasonlóan tejjel fogyasztanak. Érdekes, hogy az általunk fekete teának nevezett készítményre Ázsiában vörös teaként hivatkoznak, hálistennek ez nem okoz akkora kavarodást mint a különböző testrészekből eredő mértékegységek. Csinálhatunk egyszerű verziót, mint a granitát a grapefruitnál

Rakjunk el dinnyét, dinnye nélkül

Egész pontosan a belseje nélkül, elég nekünk a héja is. Kezdődik a grillszezon, lassan érkeznek a dinnyék (nagyon-nagyon lassan). Sokszor gondolkoztam mit lehetne vele kezdeni, végre - hála az internetnek - sikerült kiderítenem, hogy ecetes lében elrakva remek grillköret lehet belőle. Mivel ízében csak nyomokban hordozza a dinnye intenzitását, ezért bátran fűszerezhető. Akár a köreimben nem túl népszerű csillagánizzsal is. Nagy kitolásnak érzem, hogy valami, ami ennyire remek vizuális többletet tud egy ételnek adni ennyire rossz ízű legyen. Két verzió készült, ahogy az lenni szokott, az egyik csípőstelen és csillagánizstalan, míg a másik értelemszerűen mindkettő. Mindenképpen vágjuk le a kemény és külső részeket, mert azok megfőzve sem lesznek finomak.

Egy újabb természetfotó, a természetben