Levendula

Körülbelül egy éve ismerkedtem meg a levendula ízével, amikor is egy gyorstalpaló barrista tanfolyamon levendulás tejhabot készítettem a kávéhoz. Ekkor még semmilyen közös előéletünk nem volt, valahogy mindig elkerült, de az első közös találkozásunk igen jól sikerült (biztosan szimpatikus voltam neki), az eredmény még az oktatót  is meglepte, mivel előrejelzésével ellentétben sikerült nem fürdőhabot készítenem. Ezután határoztam el, utána fogok járni annak, hogyan is használható otthoni körülmények között a levendula. Sokáig nem sikerült nagy mennyiségben és frissen hozzájutnom, ám eljött a várva-várt pillanat. Kezembe fogtam az első csokrot és mélyet szippantottam bele. Miután kitüsszögtem magam, két dolgot állapítottam meg. Azon kívül, hogy nagyon hasonlított a rozmaringéra és a kamilláéra is (mint később kiderítettem ez nem véletlen, a levele tökéletesen helyettesítheti az ételekben a rozmaringot), az is most tudatosult bennem, hogy ez az a szag, amit a molyirtók árasztanak. Ha ezt 3-4 héttel hamarabb tudom, akkor még mindig épp lenne a ballagási öltönyöm. Ez a növény Dél-Franciaországból került hozzánk az 1700-as években a szerzetesek közbenjárásával, nem hiába a provence-i fűszerkeverék fő kelléke. Nyugtató, izomlazító hatása van, ami egészen logikus, ha tudjuk hogy íz-illat és hatás összefonódik: a rozmaring is izomlazító, a kamilla nyugtató és gyulladáscsökkentő; és nem utolsó sorban igen finom. És hogy mi mindent lehet belőle készíteni, az hamarosan kiderül... Nem, nem fogok nekiállni szappant főzni.

Meglepő módon ez levendula