A cékla és nagyapa: csehszlovák népmese, önéletrajzi múltsirató

Ezen cikkemet szeretett nagyapám emlékére írom. Nem szerette a céklát, és még csak 'gurmé' sem volt. Vallásos ember volt. Mélyen hitt a húsleves, krumpli, rántott hús szentháromságában. Amit kenyérrel lehetett enni, azt kenyérrel ette. A görögdinnye friss, fehér kenyérrel szerintem a világ legjobb étele. És ő már csak tudta. Ő is inkább ezt szerette, a nokedlis pörkölthöz a kenyér csak olyan mellékvágány volt neki. Egyszer csináltam garnéla nyársat chermoula pácban. Ha nagyi csinálta volna, valószínűleg a falhoz vágja. És a nyársat is. Mégis, mikor beleharapott, azt mondta: "Fiam, őszintén mondom, jó íze van. Mint a csirkének". Ha a reggel frissen begyűjtött lócitromot rántottam volna ki 48 óra szuvidálás után, neki az is a nap fénypontja lett volna. Bár nem vagyok a világ legjobb szakácsa, és nem is szeretnék az lenni, az otthon kényelmes kis burkában, azokban a pillanatokban mégis annak érezhettem magam. Pár éve karácsonykor a szokásos finomságokat főztem.

Tiszta Alien

A klasszikus konfitált kacsa meg ilyenek. Eldurrantottam a nagyágyúkat. A desszertből viszont nem engedtem. Annak újnak kellett lennie... Mikor éppen falhoz akartam vágni minden mousse-t meg plezír tésztát, mondván 'ez sosem fog nekem megállni', majd végül a tányérra kanalaztam, feladva minden büszkeségem, és meg is fogadtam, hogy soha nem csinálok több desszertet Gordon Ramsay könyvből... azt mondta nekem: "Fiam, nem az a lényeg hogy néz ki, az íze legyen jó". Az íze sem volt jó, de természetesen ez neki nem számított. "Őszintén sosem gondoltam volna, hogy ez téged érdekelni fog, vagy hogy ilyen jó leszel benne".

Hiába ábrándultam ki totálisan a vendéglátásból, a főzés iránti szeretetem sikerült megtartania. Gyűlöltem minden szakácsot, akik üvöltöznek, sárba tiporják a kreativitásom, elnyomnak a saját frusztrációik miatt. De szerettem volna tökéletes póréhagyma terrine-t csinálni. És a különleges ízek iránti vadászat folytatódott... 

Így találtam rá a kávéra, mint sok mindennel összehozható alapanyagra. A kávéban sült cékla a cékla egy teljesen új arcát mutatja meg. Ne számítsunk átütő kávé ízre, de itt-ott fel fog bukkanni. Ami sokkal érdekesebb, az a sókéregnek köszönhető hihetetlen puhaság, tökéletesen harapható, mégsem széteső állag.
Hogyan készül? Vegyünk fél kiló nagy szemű tengeri sót, keverjük össze 10 dkg jó minőségű darált kávéval és három tojásfehérjével. Az ebből kapott könnyű masszával burkoljuk be egy sütőlapon a céklánkat. Amíg ezzel homokozunk, melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Én építettem egy talapzatot, erre helyeztem a céklát, majd így burkoltam be. Lehet, ha eggyel több fehérjét rakok bele, kicsit könnyebb dolgom lett volna, ezt már sosem tudom meg.
Ezen a ponton így kell kinéznie

Művészi. nemdebár?

Tegyük sütőbe, és süssük 90-120 percig. Ne ijedjünk meg, ha füstöl, a háborgó felszín alatt tökéletes biztonságban van mindenki. Ezután vegyük ki, hagyjuk kihűlni, majd 'hámozzuk' ki a kéregből a céklánkat. Itt már valamivel felismerhetőbb állapotú lesz.


 Az így elkészült céklát nagyon jól hasznosíthatjuk akár ebben vagy ebben az ételben is :)

Köszönöm nagyapa a sok támogatást az élet minden terén, nyugodj békében!