Remélem mostanra mindenki eljutott arra a pontra, hogy nem tudja hova rakni azt a rengeteg almát amit kapott/szedett. Ilyenkor pánikszerűen el kell rakni, csinálni kell vele valamit. Én is így jártam, ezért ez a poszt arról fog szólni, hogyan tüntettem el két láda almát.
2014. november 1., szombat
2014. október 31., péntek
Az igazi amerikai hot-dog
Körülbelül 12 éve szaladtam bele ebbe a tradicionálisan amerikai hot-dogba Prágában. Azóta hordoztam ezt a sérelmet, és vártam a pillanatra amikor ki tudom adni végre magamból. Ez a nap ma jött el. Tudni kell, hogy Prágában ott az óvárosban, azon a bizonyos téren akkor azon a napon az american hot-dog felirat kolbászt takart mustárral és savanyú káposztával zsömlében. Az akkori mérgem és az étel ízét megszépítette az idő, egészen addig a pontig, hogy rájöttem nekem ezt el kell készítenem. Úgyis tele van a piac savanyú káposztával ilyenkor. Fontos, hogy érett, erős ízű káposztát vegyünk, azt a fajtát, amitől már kóstolásnál behorpad a homlokunk a savanyúságától. Erre azért van szükség, mert nem sok összetevős ételről lévén szó, kell ami karaktert és ízt ad neki. A házilag készített hot-dog kifli elhagyhatatlan. Tilos tartósítószer ízű műkiflit venni a boltból. Bizonyítsuk be magunknak hogy egy ilyen egyszerű kajára is képesek vagyunk legalább 3 órát elverni. Kolbászból kisebb debrecenit érdemes beszerezni.
2014. október 26., vasárnap
Szilvás kávésütemény
Vannak olyan ételek, amiken nincs mit magyarázni. A következő sütemény is ilyen.
Először is: vegyünk leveles tésztát. Ez azon kevés dolgok egyike, amire még a 'minden csak házilag készülhet' típusú emberek is rábólintanak, tekintve hogy kevés macerásabb dolog van a konyhában ennek elkészítésénél. Aztán vegyünk szilvát. Vagy bármilyen szezonális gyümölcsöt. Keressünk egy fűszert ami passzol a gyümölcsünkhöz (mondjuk fahéj), és keverjük össze barna cukorral. Olvasszunk fel egy kevés vajat, melegítsük elő a sütőt 205 C°-ra. Osszuk fel a tésztánkat, kenjük meg vajjal, szórjuk be a fűszeres cukorral. Helyezzük rá szépen a felszeletelt gyümölcsünket, szórjuk meg még több cukorral és mehet be a sütőbe. Gyors, egyszerű, mire lekotyog a kávé, ez is elkészül.
2014. október 10., péntek
Sütőtökszezon lazaccal
Nyakunkon a sütőtökszezon, ilyenkor el kell lőni mindent, ami ezzel kapcsolatos. Én nagyon szeretem, főleg a kanadai- vagy más néven sonkatököt, könnyen kezelhető, és az íze és állaga is - számomra - jobban passzol a sós alapízű ételekhez. Feltétlenül lesz elrakva is, ez már szinte kezd mániámmá válni, hogy mindent ki kell próbálni savanyítva, eltéve. Természetesen itthon ezt sem eszi meg mindenki, ezért nekem rögtön azon kezd el járni az eszem, hogy milyen transzmutáció után találnák fogyaszthatónak a család vadászó-halászó szinten megragadt tagjai. Két fő ponton indultam el: mindenképpen kell húst tartalmaznia, és semmiképpen sem hasonlíthat a tök saját magára. Így jutottam el a sütőtökös-ricottás gnocchihoz. Ehhez kifejezetten sült halat képzeltem el, végül 'pechünkre' csak lazacot találtunk, ami ennek a célnak megfelelt, így ez készült hozzá. Mindkét összetevőhöz jól megy a zsálya, ezért az is került bele. Szinte már fáj a szívem, hogy ilyen titkokat adok ki, de elárulom, hogyan kell tökéletesen ropogós bőrű, belül mégsem halálra szárított halat készíteni.
2014. szeptember 19., péntek
Intermezzo: tészta, tejszín, gomba - Egy kis mítoszírtás
Az egyszerű örömök az életben. Egy pár hozzávaló, kis mismás a tálalással és kész is. Annyira szép rókagomba volt a piacon - ami Nyíregyházán igen ritka -, hogy vétek lett volna otthagyni. Csak meg kell pirítani és kész. A gombapirítás mindig megosztó dolog, azt mondják helyet kell neki hagyni, ne tömjük tele a serpenyőt vele, mert akkor jobban megpirul, jobb íze lesz. Ezt a mítoszt egy pár éve megcáfolták a gasztrotudósok (ismét egy új szó). Mint kiderítették, ha vízben megmossuk és ázni is hagyjuk őket picit, majd megsózzuk és pirítjuk, sokkal jobb íze lesz. Igaz sok levet fog engedni és várnunk kell hogy elfője azt, de cserébe sokkal kevesebb olajat fog felszívni, amitől nem lesz olyan mint egy égett olajos szivacs. A tészta vízébe olajat tenni, hogy ne ragadjon legalább akkora badarság mint a húst azért körbesütni, hogy bezárjuk a nedvességet. Aztán ugyanúgy ott tocsog a tányérban egy adag lében, akkor ez most hogy van? Na ugye. Ami viszont tényleg működik, ha a főzőlevéből egy kanállal félreteszünk a szószunk besűrítésére. Tejszín, só, bors, fokhagyma, petrezselyem. Csak azért, mert az ezeket fogyasztó olaszok nem valószínű hogy szarvasgombát reszeltek rá. Egy eredeti olasz ételben a szósz épphogy bevonja a tésztát, nem tocsog benne, a szószba fullasztást Amerikában találták ki. Elég lesz, vagy romboljunk tovább? Az al dente állag nem csak üres parasztvakítás, ebben az állagban a legjobban emészthető a tészta. Egyebet nem tudok mondani, kérem kaccsojja ki...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


